Cikkek

Kövesse asztro-híreinket a blogunkon!
Olvasd hetente frissülő cikkeinket!

A bioritmus

A bioritmus

Dátum: 17.01.2013

A bioritmus alapelve az, hogy a testünk és a lelkünk is ciklusokban változnak. Az egyetlen közös bennük a születési dátum. A születés pillanatától kezdve, különféle testi, érzelmi és intellektuális fázisokon megy át, amelyek lehetnek pozitívak vagy negatívak.

A bioritmus elmélete szerint, az emberi élet ciklus változásoktól függ, ami a születéstől kezdődik és az egész életen át tart. Mindegyikünkkel  megtörtént már, hogy egyes napokon semmi sem sikerül, míg máskor mintha a mindenben szerencsésebbek lennénk. Három bioritmus létezik: fizikai, érzelmi és intellektuális.

 

A három életütem

A három különböző bioritmus,  három különböző időtartamban váltakozik, a fizikai bioritmus 23 napos, a lelki  28 napos, a szellemi 33 napos ritmussal váltakozik.

Mindegyik bioritmus vonal szinuszgörbét ír le, azaz a nulláról indulva, egy negyed periódus után eléri a +100%-ot, ezután a görbe lefelé indul. A következő negyed után eléri a nulla vonalat, az ezt követő negyed után a görbe átfordul mínuszba. A harmadik negyed után éri el a -100%-ot, majd az utolsó negyedben újra a nulla vonalat.

A bioritmusok fordulópontjainak különös jelentésük van, ezek majdnem mindig kritikus időszakot jelentenek, eltarthatnak órákig, vagy akár egy napig is. Ez az állapot az időjárás-változásokhoz is hasonlítható. A mínuszból való felfelé indulás, sokszor kevésbé érezhető mint a pluszból induló süllyedő szakasz.

A test bioritmusa (23 napos)

A testi bioritmus követése, leginkább azoknak fontos akik valamilyenképpen a testükkel dolgoznak vagy sportolnak, stb. A váltónapok a legkritikusabb időpontot jelzik a test ritmusában.  Ilyenkor egészségileg sokkal gyengébbek az emberek, mély szakasz fokozatos lecsökkent testi erőt mutat, a komolyabb erőfeszítések ilyenkor hosszabb pihenést követelnek.

A lélek bioritmusa (28 napos)

A lelki bioritmus gyakorol befolyást az érzelmeinkre, a pozitív gondolatok erejével sok jót cselekedhet. Tizennégy napos a váltakozásának az időszaka, mindig azon a napon van a fordulópontja amelyiken születtünk. Amikor lefelé halad a görbe, sokszor ok nélkül érezhetjük magunkat rosszul, ilyenkor a lényegtelen dolgokon is bosszankodunk. A mély szakasz ideje alatt rosszabbul dolgozzuk fel a negatív dolgokat, mindenre érzékenyebben reagálunk ilyenkor.

A szellemi bioritmusa (33 napos)

Ez a ritmus a szellemi teljesítőképességet érinti a leginkább. Ide tartozik a logika, a megértés, a tanulóképesség, a gondolkodás és a kombinációs készség is. A fordulópontok megakadályozzák a szellemi teljesítmény kibontakozását.  A lefelé haladó periódus gyakran meggátolja az új ismeretek elsajátításának a folyamatát.  Ilyenkor a legjobb elkerülni a a bonyolult feladatokat.

A három ritmus szüntelenül befolyásol bennünket és kölcsönösen is hatnak egymásra. Erősíthetik vagy gyengíthetik egymás hatását, de más tényezők is hatnak a rájuk, mint például  az egészségi állapot, a kor, a környezet vagy a  stressz.

Az emberi bioritmus a megszületés napjától kezdődően hat a szervezetünkre, az elménkre és a lelkünkre.  A görbék kihatnak az érzéseinkre és a gondolatainkra, így hasznos lehet követni a mozgásukat és felkészülni a nehezebb napokra.

A felhasználók hozzászólásai (6)

Éva a 20.05.2013

Az elmult 3 évben Nekem semmi nem sikerül. Volt egy Barátnőm és amióta nem tartjuk olyan szorosan a barátságot azóta minden rosszul sikerül, az anyagi helyzetem a Béka feneke alatt van csak adósságaim vannak. Mitől van ez? Lehet, hogy engem is megátkoztak?

    Asztro Show a 16.09.2014

    Kedves Éva!
    Xalen jósnőt ajánljuk Önnek, melléke: 453. Átok és rontás vizsgálattal is foglalkozik. Hívja most! 06 90 633 991 (485 Ft/ perc) .

Zsuzsanna a 20.01.2013

Nagyom örülök a szerencse éremnek köszönöm
Plaveczky Zsuzsa

    Asztro Show a 16.09.2014

    Kedves Zsuzsanna! Gratulálunk! Jázmin Ön előtt is felfedi a rejtett akadályokat! Keresse bizalommal a 06 90 633 991-es számon (485 Ft/ perc) az 522-es kódot beütve!

Hagyj hozzászólást

*