Cikkek

Kövesse asztro-híreinket a blogunkon!
Olvasd hetente frissülő cikkeinket!

Az ősi perzsa jóslás története

Az ősi perzsa jóslás története

Dátum: 30.10.2013

A régi Perzsia, vagyis a Perzsa Birodalom Krisztus előtti civilizációk egyik csúcspontja volt. Maga a mesés Kelet. Ami az antik időkben több mint tízezer kilométeren terült el, s partjait a Vörös-, a Földközi-, a Fekete- és a Kaszpi-tenger, továbbá az Indiai-óceán mosta. Határai Afrikában Egyiptomon túl, Európában Görögországig, Ázsiában egészen Indiáig nyúltak.

Perszepolisz, Szúza, Ekbatana, Iszfahán mind virágzó főváros volt, s itt élt a világ népességének majdnem 40 százaléka. Bár kultúrájukba nehezen engedtek és engednek ma is betekintést (ma Perzsia alatt már Irán értendő, akiknek 65%-a még ma is perzsának vallja magát), mégis az évezredek alatt sok minden fennmaradt hitükről, csatáikról, életükről, sőt bármilyen furcsa, még a jóslási kultúrájukról is, gondoljunk csak a Bibliára, az abban szereplő jóslatokra, látomásokra. Az ősi perzsa vallás nem az iszlám volt,

Érdekesség, hogy ebben a férfiak által uralt világban az egyik legnagyobb jósként egy Szibülla nevű jósnő és annak látomásai maradtak fent, s innen ered Szibüllák kifejezés, ami mára a titokzatos látnoknők közös elnevezése lett ezen a területen, természetesen országonként a saját kiejtésük és hozzá kötődő történetek szerint. De ami közös vonásuk, hogy ezek a „bölcs asszonyok”, látnokok közvetlenül Istentől kapták az információkat látomásaikhoz, akárcsak Babilóniai Szibülla, aki megjósolta Nagy Sándor pusztításait és Perzsia bukását.

De ha a perzsa jóslás hagyományáról beszélünk, meg kell említenünk a kabbalát is, melyeknek az ősi eredetét szintén a perzsákhoz kötik. A Királyok szerencsecsillagai talán az egyik kuriózum ami ránk maradt. A perzsa jóslás  formában a hatféle 15 ágú csillag, az úgynevezett csodakabbalák mutatják meg a jövőt. A hat féle csodakabbala mindegyike egy-egy életterülethez kötődik, melyeken belül 15 számmal jelölt jelentés segít eligazodni a kérdéskörre adott válaszokban. Az 1. kabala a gazdagság, pénz kérdéskört feszegeti, a 2. kabala jövőbeli történéseket jelez előre, a 3. kabala családdal és házassággal kapcsolatos tanácsokat ad, a 4. kabala szerelemi ügyeink alakulásának irányát mutatja meg, az 5. kabala, hogy mikorra várható szerencse az életünkben, míg a 6. kabala a vállalkozásunkkal vagy hivatásunkkal kapcsolatos kérdéseinkre válaszol.

A perzsák szerint is nagyon fontosak voltak a számok, és minden számnak (sőt betűnek) megvolt a maga jelentése is, így a numerológia is már a perzsa időkhöz köthető. Születési dátumokhoz és a névhez tartozó számjegyek árulkodtak fontos személyiségvonásokról, sőt sorskérdésekről. Valójában a perzsa asztrológia sem csupán csillagok állásában, hanem ezekhez kapcsolódó számokban gondolkodott. Természetesen ez az ősi módszer is megmutatott sok személyes történést (életeseményt) és személyes tulajdonságot. Érdekesség még, hogy a perzsa asztrológiában létező tizenöt jegy ötvenévente ismétlődik és nem a hónapokhoz, hanem a születésünk napjainak számához kötődik.

Az asztrológiáról is úgy gondolják Perzsiából indult útjára e tudomány, ami egészen a középkor utáni időszakig virágzott. Szintén a Bibliában olvashatunk erről is, hisz a Három királyok is az Esthajnal csillag fényéből tudták meg a jóslat bekövetkeztét, és a csillag járása segítségével csak ők találtak rá Jézusra, hisz ők ismerték csak az asztrológia titkos tanait. Itt kell megemlíteni az ősi perzsa vallást is, a zoroasztrizmust is, amely tanításaiban nagyon sok közös vonást mutat a judaizmussal és a mai keresztény vallással, mint a teremtés, a végítélet, a menny-pokol kérdésköre, a halhatatlanok, akik közt vannak jó és rosszakarók. Viszont hiszik, hogy bűntelenül születünk e világra, s a lelkünk egész életünk folyamán a jóra törekszik. Bár Iránban mára talán 1% vallja ezt az ősi hitet, néhány híres követőjük akadt már a történelemben, mint II. Kurus perzsa király (Kr. e. 580-529 ) – az Óperzsa Birodalom alapítója és I. Dárajavaus perzsa király, I. Khsajársá perzsa király vagy a napjainkból Freddie Mercury – a Queen együttes énekese.(1946-1991).

 

Hagyj hozzászólást

*