Cikkek

Kövesse asztro-híreinket a blogunkon!
Olvasd hetente frissülő cikkeinket!

Egyszerű védelem a negatív energia ellen

Egyszerű védelem a negatív energia ellen

Dátum: 20.05.2013

Sokaknak sikerült már különféle oldással, vagy szertartással megszabadulnia átoktól, rontástól, vagyis más ember által okozott negatív energiától. Igen ám, de mit tegyünk, vagy tehetünk, hogy ez legközelebb ne ismétlődjön meg, vagyis ezentúl ne legyünk már fogékonyak rá.

Biztosan ismerik azt a közmondást, hogy az átok visszaüt, vagy visszaszáll a küldőjére. De miként érhetjük azt el, hogy ahelyett, hogy magunkra vennénk a negatív energiákat, helyette visszaküldjük azt. Egy egyszerű gyakorlattal, amit eleinte nem árt naponta kétszer, majd naponta egyszer és egy-két hét eltelte után hetente kétszer-háromszor elismételnünk.

Üljünk le kényelmesen egy fotelba és csukjuk be a szemünket. Ezután képzeljük el, hogy egy szép rózsaszín szeretetburokkal körülvesszük magunkat. Ez a burok belőlünk árad és védelmez minket.

Ezután azt kell elképzelnünk, hogy efelé a burok felé valahonnan kívülről kővel vagy nyíllal – amelyiket könnyebb elképzelnünk – támadás indul, de erről a burokról ezek mind visszapattannak. Eközben magunkban, vagy akár fennhangon azt kell mondanunk (gondolnunk), nem haragszom rád, kérlek bocsáss meg, ha akaratlanul is bántottalak. Ez azért fontos, mert érkezhet átok vagy rontás félreértés miatt is olyan személytől, akire nem is gondolunk, még akkor is, ha soha senki ellen szándékosan semmi rosszat nem követtünk el.

Hagyj hozzászólást

*