Cikkek

Kövesse asztro-híreinket a blogunkon!
Olvasd hetente frissülő cikkeinket!

vizkereszt

Házszentelés vízkeresztkor, szabaduljon meg a negatív energiáktól 2015-re

Dátum: 07.01.2015

A Vízkeresztről röviden

 

A Vízkeresztet január hatodikán tartjuk, mely eredetileg a három királyok nevéhez, azaz a napkeleti bölcsekhez kapcsolódik. Gáspár, Menyhért és Boldizsár, akik aranyat, tömjént és mirhát vittek ajándékba a legenda szerint a Kisjézusnak. Ezeknek az ajándékoknak aztán meglett a szimbolikus jelentése is, az aranynak a királyság, a tömjén istenség, míg a mirha annak emberi mivolta. A tömjénnek aztán a házszentelésben is nagy szerep jutott, de erre majd később még rátérek.

Mystic, Mystic kód 795, jósnő

A vízkereszt másik mivolta Keresztelő Szent Jánoshoz kötődik. A keresztények ugyanis úgy tartják, hogy Jézus is ezen a napon lett megkeresztelve a Jordán folyóban. Ennek örömére, és a Jézus által véghez vitt csodák ünneplésére a templomokban ilyenkor vizet szentelnek, melyből mindenki hazavihet magával egy keveset. Ebből a vízből merítenek aztán egész évben a keresztelő szertartásokhoz és egyéb rituálékhoz, például a háztisztításhoz is.

 

Háztisztítás és védelem

 

A keresztény és ezoterikus hagyomány is figyelembe veszi a negatív energiákat, a gonosz létezését, ezért ilyenkor, a víz szentelése után érdemes elvégezni a házszentelő rituálét. Mindezt kérheti bárki a helyi paptól, tiszteletestől, vagy elvégezheti saját maga is otthon. A negatív energiákról sok szót szoktunk ejteni főleg ősszel, hiszen akkor erősödőben van a sötétség, de fontos azt tudni, hogy a január a leghosszabb sötét hónapunk, mert akkor viszont már állandósul a sötét. Ezért is fontos a házszentelést ezen a neves napon elvégezni, mert ez kihat egész évre, így házunkba, otthonunkba csak a pozitív energiáknak lesz bejárása. Sajnos akadnak olyan erős szellemek, démonok, akik képesek áthágni ezt a védelmet, de ezek szerencsére azért ritkán kószálnak csak úgy, többnyire olyan helyeken jelennek meg, ahol egyébként is nagy a gonosz ereje, befolyása.

Xalen, kód 453, atlantiszi mágia, legjobb jósnő, párkapcsolati tanácsadás

A tömjén ereje a negatív energiák felett

 

A háztisztítás során minden szobában, mind a négy égtáj felé szenteltvizet kell hinteni, majd imát mondani annak érdekében, hogy a ház ezáltal Isten akaratából védve legyen a negatív energia ellen. De nem csupán a szenteltvíznek van távol tartó ereje, hanem a tömjénnek is. Ahogy fentebb írtam, a tömjén is ajándék volt a Kisjézusnak a napkeleti bölcsektől. Ez pedig szimbolikusan az Istenre magára utal, tehát ha tömjén füstölővel az egész házat kifüstöljük, sokkal erősebb lesz a védelmünk, mint ha csupán a szenteltvíz erejére hagyatkozunk. A vizet le lehet törölni, szét lehet kenni, s bár az, amihez a szenteltvíz hozzáér, maga is szent lesz, mellette könnyen elosonnak a szellemek és más hívatlan árnyak. Ám a tömjén füstje beleivódik a falakba, a bútorokba, és sokáig, a következő vízkeresztig távol tart mindenféle negatív energiát.

Ágnes jósnő, kód 313, jósnő, legjobb jós, ezotéria, tisztánlátó

Hogyan segítünk?

 

Bár az astro centerben nem tehetjük azt meg, hogy házhoz megyünk, és felszenteljük Önnek a házát, de nagyon sok rituálét és szertartást tudunk ilyenkor végezni távolról is annak érdekében, hogy otthona védett legyen. Segítünk Önnek abban is, ha kéri ezt, hogy végigvezetjük a házszentelés lépésein, s együtt végezzük el ezt a rituálét. Fontos az is, hogy mielőtt belevágna a házszentelésbe, vizsgáltassa ki, milyen energiák vannak Ön körül, ugyanis ha volna otthonában szellem, vagy bármilyen nemű entitás, az tiltakozni fog a művelet ellen. Fel kell hát legyen készülve arra, hogy mi ilyenkor a teendő, ezt pedig jómagam és tanácsadó kollégáim meg tudjuk tenni, és távolról tudjuk Önt védeni a nem kívánt hatások ellen, míg a rituálét be nem fejezi. Ezt követően pedig semmilyen negatív energia nem juthat már a közelébe.

 

Hagyj hozzászólást

*