mosoda2_regina

Hogyan éld az 1900-as nagyvárosi életet? Irány a mosoda!

Mosoda régen és most

Nem egy és nem kettő videóklipben láthattuk az énekeseket, énekesnőket mosodában parádézni. Sőt, ezeknek hatására már én is készítettem olyan boroscímkét, ahol a sellő az uszonyát mossa egy önkiszolgáló mosoda színfalai között. Amerikában, s pár másik országban a mosoda használat olyan kulturális blikkfang, mint az étterembe járás. Szinte mindenkinek van otthon konyhája, néha mégis jobban esik beülni valahova. Így vannak a mosodával is. De honnan ez az egész wave? Természetesen Amerikából. Egész pontosan a texasi Forth Werthéből. 1930-ban nyílt az első önkiszolgáló hely a Wash-a-teria, és az emberek imádták. Nem telt bele sok idő, s már az ország, a kontinens, sőt a világ más tájain is felütötte a fejét az érmével működő mosógépeket felsorakoztató szolgáltatás. Akkoriban azért is számított szerencsére dolognak egy olyan hely a környéket, mert nem minden család engedhette meg magának, hogy saját mosógépelegyen. Luxus cikknek számított. Idővel a szolgáltatások kibővültek: vasalás, szárítás, hajtogatás, szabászat… manapság pedig alap, hogy egy ilyen helyen legyen HD TV és WI-FI kapcsolat is, sőt néhány helyen gyermekmegőrzővel segítik a szülőket. Nem ritka az olyan önkiszolgáló hely, ami 24/7 van nyitva, így, ha az éjszaka közepén jön ránk a mosás, akkor sem maradtunk hoppon.

mosoda3_regina

Mosoda – előnyök!

Pro és kontra. Minek vegyem igénybe, ha van mosógépem? Mi biztosan nem fogunk mosodába menni, de nem azért, mert ne piszkálná a fantáziánkat, hanem azért, mert, ahol élünk, nincs a közelben. Csak azért pedig nem fogunk 60 km-t utazni, hogy kimoshassunk néhány pár zoknit. De, ha a fővárosban élnénk, biztosan lemennék néhanapján. De miért? Először is kíváncsi vagyok arra, hogy milyen a hely hangulata. Annyi platformon jött már szembe, hogy egyszer ki kell próbálni. De nem ez a fő oka. És nem is az, hogy nincs mosógépünk. Minden mosoda gyorsaságot és egyszerűséget ígér. A vegyszereket automatikusan adagolják a gépek. Nem kell mosószert és öblítőt is vásárolnunk, majd tárolni, amíg el nem fogy, majd újat venni… csak bedobni néhány érmét a mosógépbe és 30-40 perc alatt elvégzi a dolgát. Azok számára, akik kicsi lakásban laknak, felüdülés lehet a gondolat, hogy nem kell egy mosógépet is bepasszírozni a fürdőszobába vagy konyhába.  A szárítógépekről nem is beszélve! Bárcsak lenne hely nálunk egy szárítógépre! Édesanyámnak van, és annyit tud róla áradozni, hogy elhiszem, az a világ egyik legjobb dolga.

A mosoda nem biztosít helyet a teregetésre. Lássuk be, azért komikus is lenne, ha minden vendég fehérneműi ott lógnának. Cserébe illatos, gyűrődésmentes ruhákat kapunk néhány érme és szárítógép segítségével. 

A legtöbb helyen nagy méretű textileket is moshatunk. Nem kell tisztítóba küldenünk többé a szőnyegeket, terítőket, sötétítő függönyöket, majd napokat várnunk arra, hogy visszajöjjenek. Ez elég csábítóan hangzik! Persze van, ami igényli a vegyi tisztítást. Lehet bármilyen korszerű is egy mosoda, nem vinnék oda menyasszonyi ruhát, hogy eltüntessem a ketchup foltot belőle.

Szerencsére erre is gondoltak a szolgáltatók a hozom-viszem szolgáltatással, ami nagyjából ugyanazt tudja, mint egy tisztító. Ha elégedettek vagyunk egy önkiszolgáló mosodával, valószínűleg ezzel a szolgáltatásukkal is azok leszünk.

Már nagyban írtam ezt a bejegyzést, amikor értesítettek arról ismerősök, hogy van olyan szolgáltatás, amely háztól-házig szállítást is vállalt. Panaszkodtam nekik, hogy vidéken ez annyira nem opció. Kiderült, hogy az https://www.oceantisztitoszalon.hu ránk is gondolt. Felveszik, elviszik és haza is hozzák a mosatlant! Ez már tényleg egy új szintje a kényelemnek. Ki ne akarná egyszer rásózni valakire a piszkos munkát? Még szép, hogy lefogjuk tesztelni egyenesben!

mosoda1_regina

Mosoda – hátrányok…

De előtte – csak elméleti szinten – foglalkozzunk a téma hátrányaival is, hiszen árnyék nélkül nincs fény. Időben nagyon kötött, még akkor is, ha futárnak adjuk oda a szennyesünket. Ez home office idején nem jelent akkora nagy bajt, de egyébként nem biztos, hogy otthon tudunk lenni akkor, amikor felvennék a ruhákat. Fáradtan, munkából hazaérve egyszerűbb otthon bedobálni, majd kiteregetni a koszos ruhákat, mint leszaladni még a mosodába – ami ki tudja, milyen messze található. A mosási időt el kell valahogy tölteni. Ha fél óra, akkor is. Előbb-utóbb pedig (vagyis hosszútávon) egy mosógép jobb befektetés (ha tudjuk hova tenni).

Mosoda – igen vagy nem akkor?

Abszolút igen! Főleg, ha olyan teljeskörű szolgáltatást biztosítanak, mint a fentebb taglaltak. Az, hogy minden alkalommal-e. Az valószínűleg nem. A mosoda-tisztító kombináció azért annyira szimpatikus, mert olyan foltokkal is elbánnak, amikkel házi körülmények között én nem tudok. Lehet a következő randinkat egy ilyen helyre szervezem! Csakhogy ne legyek ott egyedül, magányosan.