Cikkek

Kövesse asztro-híreinket a blogunkon!
Olvasd hetente frissülő cikkeinket!

Nostradamus a rejtéjes jós

Nostradamus a rejtéjes jós

Dátum: 23.10.2012

Ki ne ismerné Nostradamust, a neves tudóst és jóst, aki arról lett híres, hogy jó előre megjósolta az emberiség történelmének különböző eseményeit. 1504-ben született és komoly tekintélynek örvendő orvosként illetve csillagászként dolgozott. Ő nem tartotta magát jósnak, úgy fogalmazott „hírt ad a jövőről”. A „híradásai a jövőről” fennmaradtak az utókor számára ugyanis Nostradamus vízióit rímbeszedte és leírta őket. Így 1555-ben a Próféciák címmel napvilágot láttak Nostradamus víziói. Ebben az időszakban a pápa és a katolikus egyház igencsak ellenezte a mágiát és a jóslást, valamint bármi ehhez köthető tevékenysélget, de az egyház sem elhallgattatni, sem pedig eltünteni nem tudta Nostradamust, ugyanis a XVI. század közepére már egy közkedvelt, a király által is pártfogolt figura volt. Makulátlan hírű orvos és csillagász hírében állt, és francia király miután megismerte, fölöttébb megkedvelte Nostradamust. Az első beteljesült jóslata IX. Henrik francia királyhoz köthető, akinek a halálát óramű pontossággal leírta a Próféciák című könyvének, 35-ik versében.

Ez természetesen eltörpül amellett, hogy megjósolta a Nagy Francia Forradalmat, a második világháborút, Hitler felbukkanását, Hirosima és Nagasaki lebombázását és még nagyon sok történelmileg meghatározó eseményt. Amiket leírt, szinte mérnöki pontossággal ábrázolják a majdani eseményeket, azonban az időpontok meghatározásában a legtöbbször téved.

Nostradamus jós jóslatait, az időbeli eltolódások miatt többnyire utólag szokták felismerni és beazonosítani. Sajnos nagyon sok hamisitvány is született az évek során, mint például az a versike, amely 2001.09.11-es eseménykeről és az ikertornyok lerombolásáról ad hírt. “Rettenet, rettenet!  A testvérek leomlanak, acélmadarak támadják őket. Farkasok üvöltenek a bokorban,, ártatlanok vére folyik.” Sokáig midnenki azt hitte, hogy e sorok valóban Nostradamustól származnak, azonban egy apróság sokak figyelmét elkerülte. Nostradamus acélmadarakról ír, az acélt pedig 1854-ben fedezték fel, tehát Nostradamus még nem ismerhette ezt az ötvözetet és a hozzá kapcsolódó szót sem. Fontos tehát különbséget tenni az eredeti Nostradamus művek és a hamisítványok között.

Persze sokan úgy gondolják, hogy a Nostradamus által írott versikék egyáltalán nem jósolnak semmit és bármi, ami emlékeztet a bekövetkezett eseményekre, az csak egy utólagos, jól felépített belemagyarázás. Ez általában a szketpikusok véleménye a jóslásról és a jóslatokról. „Ráhibázott” „Ez az egy bejött” „Ezt én is kikövetkeztettem volna”

Ön hisz a jóslatokban? Ön hiszi azt, hogy a jövő kifürkészhető? Hogy vannak olyan emberek, akik tisztán látják és elmondják Önnek mi lesz a jövőben? Ha nem hiszi, akkor itt az idő, hogy próbára tegye az Asztro Center jós csapatát, ahogy Katalin hercegnő is próbára tette Nostradamust, amikor ellátogatott hozzá. Katalin hercegnő meggyőzödött arról, hogy Nostrdamaus igazi jós. Jósaink nem versbe szedve, nem látomásos képekben beszélnek a jövőröl, mint azt Nostradamus tette, de konkrét, érthető tömör mondatokban feltárják Ön előtt a jövő titkát. Tesztelje őket, Nostradamus öröksége a XXI-ik században, az Asztro Centerben.

Hagyj hozzászólást

*