Cikkek

Kövesse asztro-híreinket a blogunkon!
Olvasd hetente frissülő cikkeinket!

A Rák aszcendens jellemzői

A Rák aszcendens jellemzői

Dátum: 27.03.2013

A Rák aszcendenst hamar fel lehet ismerni – akár munkatársunk, partnerünk vagy főnökünk -, függetlenül attól, hogy rák  férfiről vagy nőről van-e szó.

Anyáskodó és mások felé irányuló figyelmességről tanúskodik a viselkedése.  Ez persze nem jelenti azt, hogy ne venné észre és ne róná föl hibáinkat, de semmiképp se engedi, hogy ezekért „idegenek” felelősségre vonjanak, vagy „bántsanak” minket. Vagyis segítőkész ösztönző típus, akik mellett biztonságban érezhetjük magunkat, hisz védettséget élvezünk.
De egyéb más erőssége is van, például hogy nem kapkodó az elhatározásaiban, hanem elgondolkodó. Mély érzésvilágával képes belehelyezkedni mások életébe, helyzetébe, így döntéseit legtöbb esetben érzelmi és értelmi alapon egyaránt, kiegyensúlyozottan hozza meg. Ennek köszönheti kitartását, ami támogatja a benne rejlő erőteljes becsvágyát. Ez utóbbit se mások kárára érvényesíti, hisz nem csupán adja a biztonságot, hanem maga is keresi azt, vagyis a védettséget.

 

A rák csillagjegyű aszcendens nem szereti a magányt, ezért könnyen köt házasságot, amit élethosszig tartó kapcsolódásnak gondol. Párkapcsolatában romantikus, tele álmokkal. Néha ezek gyökerei még a gyermekkorhoz kapcsolódnak, ezért a társa számára kissé gyermekesnek tűnhetnek elképzelései. Ha ezt fejéhez vágja a partnere, felnőttként is duzzoghat otthon, akár egy gyermek.

Hangulata ingadozó, amit szintén biztonságos párkapcsolatban tud leginkább kimutatni és megélni, így fontos, hogy legalább a társa maradjon ilyenkor kiegyensúlyozott és vidám, aki könnyen elviseli, vagyis nem veszi túlzóan komolyan ezeket. Ebben az esetben rövidek, átmenetiek és felejthetők maradnak ezek az időszakok. Ellenkező esetben, vagyis megromlott partnerviszonyban sem valószínű részéről a társa elhagyása, de könnyen házi zsarnok válhat belőle, aki érzelmileg zsarolja partnerét.
Viszont ha megtalálja ideális partnerét, kinyílik és feloldódik a kapcsolatban, s úgy érzi szárnyai nőttek, és ketten mindenre képesek.

 

 

Nézze meg a többi aszcendens jellemzőit is:

A kos aszcendens jellemzői

A bika aszcendens jellemzői

Az ikrek aszcendens jellemzői

Az Oroszlán aszcendens jellemzői

A Szűz aszcendens jellemzői

A mérleg aszcendens jellemzői

A skorpió aszcendens jellemzői

A nyilas aszcendens jellemzői

A bak aszcendens jellemzői

A vízöntő aszcendens jellemzői

A halak aszcendens jellemzői

 

Hagyj hozzászólást

*