Cikkek

Kövesse asztro-híreinket a blogunkon!
Olvasd hetente frissülő cikkeinket!

Szerelmi jóslás

Szerelmi jóslás – Szerelmet bevonzó tárgyak

Dátum: 13.11.2012

A szerelemben éppen úgy, mint életünk egyéb területén, nagy fontosságot kapnak a szimbólumok és az ezekkel végzett szertartások. Ezek jelentősége abban is rejlik, hogy tudatalatti gátjainkat lebontja, és így szeretetteljesek és nyitottak lehetünk leendő partnerünkkel szemben. Arról már nem is beszélve, hogy ilyenkor lehetőségünk nyílik arra, hogy végiggondoljuk, milyen is a számunkra ideális partner, és ez által működésbe lép a már sokszor említett vonzás törvénye.

 

ITT megtudhatod, hogyan vonzhatod be a szerelemet még az idén!

 

De melyek is a szerelmet bevonzó tárgyak? Mit kell velük tennünk, és miben segítenek?

A legismertebbekkel kezdem, hiszen ki ne ismerné a vörös rózsa varázserejét? Nem véletlenül préseltük le már gyermekkorunkban az első szerelmünktől kapott rózsát, és az sem véletlen, hogy egy csokor vörös rózsa mindig többet jelent egy egyszerű figyelmességnél, hiszen az egyben a küldő érzéseiről is árulkodik. A szerelmi jóslás, avagy a szerelmi mágiák egyik legfontosabb kelléke a gyertyák és a tükör mellett, a rózsa. A szerelem virágának is tekintett rózsa szirmai két ember kapcsolatának alakulását szimbolizálják. Egy komoly párkapcsolatban, egy igaz szerelemben hasonlóan közeledünk a társunk legbelsőbb, valós énjéhez, mint a rózsa szirmainak a lefejtése közben a rózsa középpontjához. A jutalom eljutni az utolsó sziromig, vagyis a legmélyebb rétegekbe, ahol már csupaszon is meg merjük egymásnak mutatni testünket-lelkünket.

A piros a szerelemhez kötődik a szerelmi jóslásban, hiszen a szív és egyben a tűz színe is. Így könnyen készíthetünk magunknak egy kis piros anyagból, szerelmet bevonzó tárgyat, vagy tartót. Például, piros bársonyból varrhatunk talizmántartót, majd beletehetjük a saját készítésű szerelmet bevonzó, apró tárgyakat. Ezt majd érdemes magunknál hordani, akár a kézitáskánkban, vagy akár a nyakunkban.

következő élet

Ezeket a tárgyakat hordd magadnál, ha mielőbb meg akarod találni az idális társat! Kattints IDE!

 

Mivel is töltsük meg ezt a mágikus talizmántartót?

Ez attól is függ, hogy konkrét személy bevonzása-e a cél, vagy még csupán várjuk az igazi szerelmet. Az előbbi esetben a legjobb, ha egy, a szerelmünktől származó, apró tárgyat teszünk a talizmántartóba. Ez akár egy leszakadt gomb is lehet. Tehetünk mellé egy általunk készített szimbólumot is, mondjuk egy kis szív alakú tárgyat, amely készülhet egyszerűen is, két piros kartonlap összeragasztásával. Ezek mellé érdemes rózsaszirmot is helyezni.

Ha nincs megszemélyesítve a szerelmünk, egyszerűen csak nyitottak vagyunk és várjuk az új párkapcsolatot, akkor mindenképp írjunk vágynyilatkozatot, ami arról szóljon, pozitív jelzőkkel tarkítva, milyen a számunkra ideális társ. Majd használjunk rózsakvarcot, ami a szeretetünket szimbolizálja, végül a magunk készített szerelemzsákba tegyünk bele még két szem almamagot, és egy kis papírszívet is, amelyet érdemes félbe vágni, mert ezzel azt tudatosítjuk, és azt az üzenetet küldjük ki az Univerzumba, hogy a szívünk másik felét keressük.

Jósaink kipróbált és működő rituálékat végeznek

Régóta élsz magányosan? Vagy egy rossz kapcsolatban, melyből menekülnél, és szeretnéd Te is megtalálni végre az Igazit? Akkor használd a talizmánodat és avattasd be a legjobb szakemberekkel, akiktől még egy különleges szerelem bevonzó rituálét is kaphatsz! keresd Xalent vagy Tündér Lilit a 06 90 633 991-es telefonszámon (485 Ft/perc), akiket elérsz külföldről is: Romániából a 0903760666 (1,56€/p) számon, Szlovákiából a 0900605906 (1,61 €/p) számon, Szerbiából a 0901855856 (120din/p) számon és Ausztriából a 0900470622 (1,81€/p) számon!

Lajkolj minket!

A felhasználók hozzászólásai (2)

Ágnes a 27.12.2012

Én csak annyit szeretnék hozzátenni nem most csinélok mágiát.pénz bevonzó mágiát. álalában többféle gyertyából szoktam. ne mcsak narancssárga,vag yaranyszinü mert oroszlán: az kell-és a zöld. tehát nem midnekinek van 5oo ftja egy aranyszinü gyertyára elég ha a mai anyagi világban egy zöldre elég, én mindig feltöltöm, a magam beavatott energiájával elútte megosom, a kezem, és kérek áldást, arra it sezeretnék elvégezni az égiek engedélyével és Áldásával.majd bbele vésem, azt amit szeretnékkülömbözö szimbolumokat is szoktam,és arayn porral ileltve angyal olajjal, középről lefelé majd közlptől felfelé végzem aa gyertyával, és kezem által a rezgést. eddig midnig sikerült, és ne ispanaszkodom, én ha ugy adódik buddhát szerencsepénzt de legalábbbis 2oo ftos vagy 1oo ft ost teszek a tányér közelében, h az arynhoz hasonlitson. elefántot ami arany egyéb szerencséthozó kelékeket. angyalt stb. nekem eza véleményem. ne igazán fontos mindig holdtölteor, ujholdkor jobban beválik nővő holdnál.. passz. éna régi magam suggalta által, szoktam ezt és mindig egy 5oo v 1ooft at amikor tehetem alé teszea fenghsui szobor a gazdagsg területére. ha csak kevesebb akkor kevesebbbel, de korábban alexander tanácsra a tv hez közel volt a pénztárcám, benne volt egy 5oo as és az napi bevételem ne is volt rossz.) én ezeket tudom ajánlani.)
Üdv.

    Asztro Show a 01.10.2014

    Kedves Ágnes!
    Norbert kártyajóst és mágust ajánljuk Önnek, melléke: 525. Legkeresettebb mágus aki segíthet Önnek más hasznos tanácsokkal is. Hívja most! 0690633991 (485 Ft/perc)

Hagyj hozzászólást

*