Orsolya

Orsolya

NEM ELÉRHETŐ
Hívja a 06 90 633 991
(485 Ft/perc)
üsse be 994
Technikák: Kártyajóslás, Számmisztika, Tisztánlátás
Specialitások: Család, Pénz, Szerelem


93 hozzászólás
Mutasd az összes hozzászólást

Kedves Brigi! Párkapcsolatban nem látok a közeljövőre nagyobb előrelépést, és sajnos anyagiakban sem, mert mindkét… Orsolya a 28.08.2016

Nevem Orsolya, több évtizede foglalkozom ezotériával. Gyermekkorom óta megtapasztalásokban és jelenésekben volt részem. Sokat tanultam a nagymamámtól, akinek kiváló megérzései és látnoki tehetsége volt. Elsőként asztrológiát tanultam, majd ezt követően grafológiát, reikit ezen belül pránanadit, amelyet gyógyításként alkalmazok csakratisztítással együtt.
Numerológiát és  karma számmisztikát minden sorselemzéskor igénybe  veszek, főleg akkor ha gyermekek analizálásáról van szó. Ugyanis kis gyerekeket nem szerencsés semmilyen kártyával nézni. A számmisztika ebben az esetben a legszerencsésebb alkalmazás, már csecsemőket is lehet elemezni hiszen a születési szám egy kód, ami nagyon sokat árul el az illető személyről. Többféle kártyával is dolgozom, nem csak munkámnak, de hivatásomnak is tekintem a tanácsadást, azok számára, akik megtisztelnek engem  azzal, hogy felhívnak és  bizalmukba fogadnak.

Nagy szeretettel állok az Önök rendelkezésére!
Együttérző vagyok, át tudom érezni mások fájdalmát és problémáját.

A felhasználók hozzászólásai (93)

Brigitta a 22.08.2016

Kedves Orsolya! Mostanában elég sok rossz ért, mint a munka terén, mint a párkapcsolataimban! Szeretném megtudni mostanában lesz e valaki, aki végre önmagamért szeret, és rendbe jön e az anyagi hátterem is? Köszönettel. Brigi

    Orsolya a 28.08.2016

    Kedves Brigi! Párkapcsolatban nem látok a közeljövőre nagyobb előrelépést, és sajnos anyagiakban sem, mert mindkét életterület blokkolva van. Ha szeretné, segítek feloldani blokkjait, aminek hatására megtalálhatja az iagz szerelmet, és elindulhat az anyagi gyarapodás útján. Ha ezt szeretné, kérem, hívjon a 0690633991-es számon (485 Ft/p)!

zoltán a 09.06.2015

Kedves Orsolya 91 09 . 20 születtem szeretnék egy fontos kérdésrm önre bizni 1 majdnem egy éves kapcsolatum vége left. És szeretném meggtudni együtt lesünk e mégg mi várhato mire számithatok elöre is köszönöm

    Orsolya a 06.09.2015

    Kedves Zoltán! Szerelem terén hullámvölgy következik, sok-sok változásban lesz része. Részletesen elmondom, kérem, hívjon a 0690633991-es (485Ft/p) telefonszámon, a 994 kódon Üdv. Orsolya

    Orsolya a 12.09.2015

    Kedves Zoltán!
    Kérdésére válaszolva meg lesz a lehetősége , hogy kibéküljenek. Csak el kell döntenie , hogy érdemes -e.? Megfog érkezni egy új szerelem aminek ön nagyon fog őrülni.
    Ha többet szeretne megtudni, kérem hívjon az asztro vonalán a 994- kodon.
    Üdv Orsolya.

Enikő a 11.05.2015

Kedves Orsolya!
Szeretném tudni mikor lesz párkapcsolatom, Enikő 75.11.15. Válaszát előre is köszönöm.

    Orsolya a 06.09.2015

    Kedves Enikő! Párkapcsolat terén sajnos idén lesz csalódás is, de év vége az változást fog Önnek hozni. Ha szeretné tudni pontosan milyen változások várnak Önre kérem, hívjon a 0690633991-es (485Ft/p) telefonszámon, a 994 kódon Üdv. Orsolya

Orsolya a 16.04.2015

Kedves Misi (Laci) !
Kérdésére válaszolva ez év szülinapjáig minden lehetősége meg van , hogy új párkapcsolata legyen. Csak tennie kell érte , nyitottnak kell lennie és társaságba járni mert nem fog becsengetni önhöz az új szerelem, hogy itt vagyok megérkeztem. Ha nem jön össze a születésnapjáig akkor ez év születés napjától 2016 . szülinapjáig kimarad ez az éve úgy fog elmúlni .hogy nem változik semmi. De nincs minden veszve! 2016. -születés napjától 2017. -szülinapjáig megtalálja az igazit akivel boldogságban élhet. De nyitnia kell és tennie kell érte!! Nem győzöm hangsúlyozni. Mert azt látom , hogy ez ügyben visszafogott. Amúgy is a természetéből adódóan introvertált, befelé forduló személyiség és így sokkal nehezebb kapcsolatot kialakítani. Járjon társaságba, összejövetelekre, rendezvényekre. A
cél érdekében., és meg lesz a jutalom.
Nagyon sok sikert kívánok.
Szeretettel Orsolya a 994. kódról.

Misi a 09.04.2015

KEDVES ORSOLYA !
Misi vagyok (89.07.05)
szeretném meg tudni párkapcsolatomban lesz e változás vagy sikerül e megismerkedni valakivel
köszönöm

Laci a 03.04.2015

Kedves Orsolya !

Nagyon szépen meg kérlek amennyire időd megengedné picit részeltesen nézd meg nekem légyszíves ezt az évet milyen történésekre számíthatok hogy alakul az életem jelenleg nem ismerkedem senkivel és nem élek párkapcsolatban lesz e változás ilyen téren vagy sikerül e megismerkedni valakivel.
Köszönöm. Laci 89.07.05

Dániel a 02.02.2015

Kedves Orsolya köszöntelek szeretettel!

Nagyon szépen meg kérlek amennyire módodban áll s időd megengedné picit részeltesen de amennyire tevékenységi köröd s jó indulatod engedi nézd meg nekem légyszíves ezt az évemet milyen történésekre számíthatok hogy alakul az életem jelenleg nem ismerkedem senkivel és nem élek párkapcsolatban lesz e változás ilyen téren vagy sikerül e megismerkedni valakivel illetve sikerül e elhelyezkednem mert fiatal pálykezdőként még nem sikerült és ha igen milyen irányba mozdul a karrierem jövőm.?

Köszönöm nagyon szépen ha itt az oldaladon a jóindulat lehetséges mivel sajnos jelenleg anyagi helyzetem nem teszi lehetővé hogy felhívjalak.

Áldást sokat!!

Szeretettel és köszönettel: Dániel 1990.12.10

    Orsolya a 10.02.2015

    Kedves Dániel !

    Mi már az elmúlt időszakban már értekeztünk. Akkor is arra ösztönöztem , hogy induljon be keresse az új lehetöségeket mert tavaly születés napjától ez év születés napjáig az aratás időszaka van. Ami azt jelenti ha nem vetett, akkor most nincs mit aratni. Sajnos akkor ez az éve eléggé nehezítve van. Kérdésére válaszolva ,hogy merre felé induljon ? természetesen ezt önnek kell eldöntenie. De amihez affinitása van az kereskedelem, idegenforgalom, szolgáltatás, stb olyan munka ahol sok ember veszi körül és csoport munkában ahol irányító szerepet tölt be, Karmájában életfeladatában benne van, hogy a vezetést jött le megtanulni. Úgy kormányozni ,hogy önnön sem tiporjanak át és ön sem tiporjon át másokon. Munkájával kapcsolatban ez évben meglesz az a lehetősége is ,hogy külföldi munka lehetőség., hogy mikor? amikor tesz érte. Ha keresi a lehetőséget és megy utána SIKER koronázza. Párkapcsolattal kapcsolatosan itt is az a helyzet tenni kell érte !, sajnos nem fog becsengetni az otthonába , hogy itt vagyok megérkeztem. Járjon társaságba , összejövetelekre , tanfolyamokra, legyen nyitott. Ha ebben az évben a lehetőségeket elhalassza , akkor már csak a születés napjától aktuális a megújulás. De ahogy az elején is kezdtem sokkal nehezebb ez az időszak mint a tavalyi vagy a jövő évi. De fel a fejjel a nehézségek azok mindig csak megerősitenek bennünket.(én már csak tudom) Legyen aktív és ne hátráljon meg a nehézségektől.
    Azért még azt közölném , hogy nagyon jó ezoterikus hajlammal rendelkezik. Nagyon jó asztrológus, számmisztikus, kártyás , stb. ezt is választhatná hivatásának is ha ez irányban képezné magát. Hisz nagyon jó intuicióval és beleérző képességgel rendelkezi.
    Dániel nagyon sok sikert kívánok az elkövetkező időszakban.
    Szeretettel Orsolya a 994.es kódról.

Éva a 15.12.2014

Kedves Orsolya!

Kaptam Öntől választ szeptemberben,amit ismételten köszönök,mert minden megtörtént úgy ahogy jósolta,lett nagyon jó munkahelyem,és párom is. Most viszont az történt,hogy ezzel a férfival sok a vitánk / 62,02,11) és a munkahelyem is megszűnt. A kérdésem az volna, rendeződik e az életem hamarosan? Köszönöm szépen a választ: Éva 67/07/16

    Orsolya a 13.01.2015

    KEDVES ÉVA!
    KÉRDÉSÉRE VÁLASZOLVA NYÁR VÉGÉIG MEGLESZ A LEHETŐSÉGE A POZITIV VÁLTOZÁSRA. DE AZÉRT TENNIE IS KELL !, MERT HÍÁBA LESZ OTT A LEHETŐSÉG E HA ÖN NEM HASZNÁLJA KI .
    HA MÉG VAN KÉRDÉSE BŐVEBBEN ASZTRO VONALÁN ,VÁROM HÍVÁSÁT SZERETETTEL A 994-ES KODON.

Enikő a 09.12.2014

Kedves Orsolya!

Párkapcsolatomról szeretnék érdeklődni. 1 hete szakított velem buta indokokra hivatkozva. Kérdésem az lenne, hogy visszafog térni hozzám? Illetve mikor? Megtisztelő válaszát előre is köszönöm. Én: 1991.10.04. Norbi: 1988.03.28.
Megtisztelő válaszát előre is köszönöm.

    Orsolya a 13.01.2015

    KEDVES ENIKŐ!
    TAVASSZAL ÚJ ÉLETSZAKASZ INDUL AZ ÉLETÉBEN PÁRKAPCSOLATÁBAN FÖKÉNT ÉS KÉT FÉRFI KÖZÜL TUD MAJD VÁLASZTANI. BŐVEBBEN AZ ASZTRO VONALÁN.
    VÁROM SZERETETTEL HÍVÁSÁT.
    ÜDV ORSOLYA A 994- ES KODRÓL.

szabina a 05.10.2014

Kedves Orsolya!
Mindezidáig köszönöm szépen,hogy válaszolt nekem és köszönöm a biztatást! Hisz látja,ugyis milyen elkeseredett és megtört vagyok.Végülis màr minden mindegy,. Mivel én félek mindentől és attol ,hogy még nincs gyerekem ,Szeretném tudni fog-e születni és ha igen mikor? Köszönöm .86.07.26.

    Orsolya a 17.10.2014

    Kedves Szabina!

    Kérdésére válaszolva , hogy mikor lesz gyermeke?
    Két év múlva persze előzőleg még a szerelemnek kell megérkeznie. Legyen nagyon nyitott járjon társaságba, rendezvényekre. összejövetelkre, keresse hasonló gondolkodású embereket, hogy mielőbb megtalálja az igazit.
    Nagyon sok sikert kivánok.
    üdv Orsolya a 994.es kodról.

szabina a 29.09.2014

Kedves Orsolya!
Szeretném megköszönni, a válaszait és neharagudjon, hogy az egész életemet leírtam.
Köszönöm.

    Orsolya a 01.10.2014

    Kedves Szabina!
    Egyáltalán nem haragszom önre, sőt megtisztelve érzem magam, hogy bizalmába fogadott.
    A jövőt illetően nagyon sok sikert és jó egészséget kívánok.
    Orsolya a 994.es kodról.ls a 0690633991. telefon számon..

szabina a 23.09.2014

Kedves Orsolya!!
Köszönöm szépen a válaszát, és köszönöm a jó kívánságait a jövőre nézve. Viszont én már nem akarok erős lenni és nem akarok több megpróbáltatást. Annyi kivagyok lelkileg,hogy én már nem bírom tovább és már nem is akarom. Ezidaig a 28 éven csak a nyűglődésről,csalodásról, beletörődésről szólt. Mindig én maradtam alul mindenben, főképpen párkapcsolatban de állandóan 15 éve albérletből albérletbe Vándorolok,most is ez áll elöttem és nagyon megvisel. Újra megszokni egy másik lakásba,újra kiszolgaltatva lenni és a legfőbb bajom az, hogy nemtudom elfelejteni a volt barátom és ez teljesen megbenit, hogy kitudja hol van barátnője, és én meg így hogy költözzék bárhova is. És ettől félek. Az is megviselt hogy tavaly télen elkuldtek a munkahelyemről es igazságtalannak éreztem, hisz mindent megtettem nagyon szerettem ott lenni, pedig tudták milyen szegeny vagyok és nehéz anyagi helyzetbe vagyok. Akkor meghaltam és azóta sem kárpótolt az élet,pedig már adhatott volna ajándékba a sors. Több mint 3 éve vagyok társ nélkül, és már nagyon fáj hogy azóta sem jött új szerelem az életembe.
Fáj hogy még mindig szeretem a volt a barátom aki sosem értékelt és becsült engem.
Sose tudtam milyen boldognak lenni, még sosem töltöttem férfival karácsonyt, szülinapot, stbb.. Szorítja a szívem, hoc még nincs gyerekem 28 évesen. És ha életben maradok biztos nem is lesz. Mert engem a sors nem szeret és biztos nem ad nekem gyereket. A barátnőm fiatalabb nalam és 2 van neki, férje, lakás, autó. És megcsalta férjét el is hagyta utamba pedig visszament hozzá, és mégjobb az élete. Ezt igazságtalannak tartom, sőt ő nem tudja milyen ha elhagyják és megcsalják, sose kapott a sorstol pofont. Bezzeg én csak azt kapok. És ez iszonyúan fáj!
Az én életemet végigkíséri a csalódás, elhagyas, és a vesztés.
Ne haragudjon drága Orsolya,hogy ilyen hosszú regényt írtam, de ez csak dióhéj.
Köszönöm mégegyszer, a biztató szavait es jókívánságát de én ugyerzem már nem érem meg a jövő évet, mert a szívem nem bírja és már nem is akarom tovább bírni!!
Minden jót továbbra is!!!!
Szabina.

    Orsolya a 26.09.2014

    Kedves Szabina!
    Sajnálattal tölti el szívemet, hogy ilyen fiatalon ennyire megfáradt az eddigi életeseményei miatt. Fel a fejjel ennyi rossz után már csak jó jöhet, ne menjen el az élet kedve !! a legszebb életkorban van. Amiatt ne idegeskedjen, hogy még nincs gyermeke még időben van. Mindenek meg van az ideje. Az ,hogy a barátnője lekörözte mert van két gyermeke neki ez van megírva.
    Az ön sorsa más más az élet feladata. Amit írtam önnek az mind valóra fog válni ,még akkor is ha 86 helyet 87 -et számoltunk. Annyi különbséggel , hogy tudatosan kell arra törekedni , hogy ne maradjon egyedül. Legyen nyitott és használjon ki minden lehetőséget mert ha bezárkózik a négy fal közé nem fog becsengetni , hogy itt vagyok megérkeztem.
    Járjon társaságba, (tanfolyam, összejövetel, rendezvényekre) ahol megtalálja azt a társat akire ön mindig is vágyott. Az új munkával kapcsolatosan is megérkezhet csak legyen nyitott. Ne adja fel a cél előtt. Tervezze meg életútját és menjen végig rajta. Azt a férfit pedig ne sajnálja aki nem tudta önt értékelni mert nincs miért? Eljön az a szerelem aki majd fogja értékelni önt szeretni fogja saját magáért.
    Minden jót kívánok az elkövetkezendő jövőhöz.
    Hívjon részletes útmutatásért 0690 633 991, Orsolya a 994-es kódról.

szabina a 23.09.2014

Kedves Orsolya!
Köszönöm a vàlaszat ,viszont a szül.idöm.86.07.26. Sajnos el lett írva. Hisz a válaszában 87.07.26. Szerepel ,ignemtudom van-e jelentősége ,hogy egy évvel korabbi adatból tetszett jövendölni. Viszont ugyérzem válasz nekem szólt.

Ildikó a 23.09.2014

Kedves Orsolya! Mint aggódó anyuka érdekel, hogy lányom talál-e külföldi munkát, amit tervez (Blanka 86.07.17), valamint párkapcsolatában lesz-e változás (Balázs.77.12.07). Köszönöm szépen válaszát.

    Orsolya a 26.09.2014

    Kedves Ildikó!
    Lánya Blanka és párja Balázs nem egy megálmodott párkapcsolat. Ugyan is Blanka rák jegyű Balázs pedig nyilas jegyű. Ebben a szituációban TŰZ és VÍZ találkozása itt nem kiegészítik egymást hanem kioltják egymást. Ha mégis együtt maradnak abban az esetben a lánya lesz az aki feláldozza önmagát. Blanka hajlandó lesz lemondani a saját boldogságáról, a másik boldogságáért ezt ne tegye mert ezáltal boldogtalanná válik jövőben az élete.
    A lányának 2015. születés napjától 2016, szülinapjáig ebben az időszakban megérkezik az igazi szerelem. Rajta fog múlni , hogy fogadja -e vagy elküldi. Két lehetősége lesz vagy a régi párjával újítja meg a kapcsolatát, vagy az új ismeretséget helyezi előtérbe.
    A külföldi munka csak a jövőév születésnapjától aktuális.
    Ha még kérdése van hívjon a 0690633991-es számon a 994-es kodon.
    üdv Orsolya.

Orsolya a 22.09.2014

Kedves Szabina !

Ön született 1987.7. 26. -án 17′ 10′-kor.

OROSZLÁN jegyü és NYILAS aszcendensü.

SZomorúságának a jővőév születésnapjától VÉGE lesz. Csak addig kell türelemmel lenni-e.
Most még nehéz idöszaka van de tavasszal már megváltozik a sorsa és három olyan szerencsés év következik ami által az élete a legjobb irányba veszi útját. Elöször a munkájában lesz változás, és az újmunkája által beköszönt a szerelem. Még házasságnak a lehetősége is felmerül.
Mind ez az ön szabadakaratától függ, hogy felvállalja -e amit a sors most tálcán kínál fel önnek, vagy ép elmegy a lehetőség mellet .
Szabina ne hagyja , hogy az önbizalomhiány elhatalmasodjon önön Küzdjön meg vele ÖN EGY ERŐS KATONA megtud küzdeni az életben felmerűlö nehézségekkel. Hisz már annyi megpróbáltatáson túl van.
Nem beszélve arról, hogy mindezekböl milyen sokat tanul.
Sok sikert kívánok a jövöbeli történésekhez Üdvözlöm szeretettel a 994.es kodról Orsolya.
Ha van még kérdése várom az Asztro vonalán.

szabina a 10.09.2014

Kedves Orsolya!
Szeretnék választ kapni öntől,mivel padlon vagyok teljesen és összetörve lelkileg és anyagilag is, hogy nem látom a kiutat.
Igaz több jós, pozitív sorsfordulot ígért De az ég vilagon semmi jó nem történt.
A kartyakbol tetszik úgyis látni, hogy ezidáig is nyüglödés volt az életem de az elmúlt 4 evbe, szinte mintha meghaltam volna.
Mindig én voltam a vesztes minden téren, és stinte majdnem mindig a sors döntött helyettem. Igazából csak szeretném tudni, hogy így marad a semmibe az életem, lakás, párkapcsolat, gyerek, munka nélkül mert szinte semmim nincs. Vagy pedig véget ért szamomra itt minden,hisz elég volt ebből a 28 évből.
Előre is köszönöm. 86.07.26. 17:10. szül.időm.

Ildikó a 02.09.2014

Kedves Orsolya!
Szeretném tudni mikorra számíthatok nagyobb nyereményre a lottón, és ha igen a szerencseszámokban is tudna segíteni. (55.11.09) Nagyon szépen köszönöm a fáradtságát, minden jót kívánok.

    Orsolya a 05.09.2014

    Kedves Ildikó!

    Kérdésére válaszolva, hogy mikorra várható nyeremény? A jövőév születésnapjától egy évig. De sajnos én nagyobb nyereményt nem látok. Ha felhív az asztro vonalán elvégzek egy csakra tisztitást és elösegitjük a pénz bejövetelt, ha nem is a lótón de máshonan megfog érkezni a pénz.
    Szeretettel várom hívását.
    Üdv Orsolya a 994.es kodról.

judit a 01.09.2014

Kedves Orsolya.1970 juli 9 en szulettem szeretnem megkerdezni hogy eladom ebben az evben a hazamat es ha jon a vevo mirol ismerem fel. valaszat elore is koszonom

    Orsolya a 05.09.2014

    Kedves Judit!

    Ebben az évben nem megy el a ház. De 2015, tavasz vége nyár elején egy házaspár fogja megvenni. Igaz, hogy nagyon lefogják alkudni de az ön szabadakaratától függ , hogy oda agya vagy vár még egy évet.
    Ha még van kérdése várom hívását az asztro vonalán.
    Szeretettel üdv Orsolya a 994-es köról.

Andrea a 07.08.2014

Kedves Orsolya!
Andrea vagyok (1985 02 25 11ó 45p BP)
Már nagyon régóta egyedül vagyok.Szeretném megkérdezni,hogy mikor fog ez megváltozni ,várható-e komoly kapcsolat a közeljövőben?
Válaszát előre is köszönöm!
Andrea

    Orsolya a 10.08.2014

    Kedves Andrea!

    Ön 1985.2.25.-én született, 11″-45′- kor..

    HAL jegyű és IKREK ascendensű .

    Kérdésére válaszolva ha az igazit szeretné megtalálni az ez év születés napjától 2015. szülinapjáig tart egy olyan periódus melyet érdemes lenne kihasználni. Ha ebben az időszakban nem érkezett meg a nagy szerelem akkor még mindig lesz lehetősége 2015- től – 2016. születésnapjáig bezárolólag. Meg lesz a lehetőség csak tenni kell érte. Nyitotnak kell lennie mert hiába lesz ott a lehetőség ha nem használja ki Társaságban fogja megismerni a nagy szerelmét csak legyen nyitott és ne zárja el magát a külvilágtól.
    Sok sikert kívánok! és ha kérdése van. Szeretettel várom hívását a 994 .-es kodról. 0690 633 991 számon
    Orsolya.

Éva a 01.08.2014

Kedves Orsolya!

Szeretném megkérdezni,hogy magánéletemben lesz e változás,jön e új férfi,vagy a a régebbi akire sokat gondolok tér e vissza? Munkahelyet szeretnék váltani,ez ügyben a régi kedvessel vettem fel a kapcsolatot,tőle várom a választ,mert ő tudna segíteni a munkával kapcsolatosan,számíthatok az ő segítségére? Nagyon köszönöm a válaszát:Éva 67/07/16

    Orsolya a 04.08.2014

    Kedves Éva !
    Ön 1967. 7,16.-án született.
    RÁK jegyű. Ez év születés napjától , 2015. születés napjáig egy olyan periódusban van , hogy a megújulás minden szinten várható. A magán életében és a munkájában kimagaslóan szerencsés változás várható. Csak éljen a lehetőséggel!! mert hiába lesz ott a lehetőség ha nem használja ki és elmegy a szerencséje mellett. Ebben az időszakban hasonló habitusú emberek közé fog járni, ez lehet tanfolyam, összejövetelek, rendezvények stb. Egy ilyen közegben fogja megismerni az IGAZIT. Az egészségére is oda kéne figyelnie, emésztési , alhasi problémákra.
    Sok szerencsét kívánok és ha még lenne kérdése kérem hívjon a 994-es kodon, 0690 633 991, szeretettel Orsolya.

      Csenge a 28.08.2014

      Kedves Orsolya! Az amit jósolt,hogy kimagaslóan szerencsém lesz szerelemben munkában a héten megtörtént!! Köszönöm:Éva

        Orsolya a 02.09.2014

        Kedves Éva!
        Nagyon örülök , a szerencsés változásnak az életében, és annak hogy visszaigazolt.
        Továbbiakban is NAGYON SOK . .SIKERT kívánok Ha még van kérdése kérem hívjon az Asztro vonalán.

        üdv Orsolya a 994-es kodról.

Tunde a 30.07.2014

Tunde a 31.07.2014

Kedves Orsolya!szeretnem megkerdezni,h van-e rajtam atok vagy sem es szeretnek egy altalanos elemzest kerni-egeszsegrol,parkapcsolatrol es anyagiakrol.az en adataim-1988.04.18.es a parom adatai-Jozsef-1983.12.14.Elore is koszonom!

    Orsolya a 04.08.2014

    Kedves Tünde!
    Ön kos jegyű párja József pedig nyilas. Kettőjük között nagy a vonzás, a kémia is működik. Minden lehetőség meg van arra, hogy ez egy tartós kapcsolat maradjon. De minden kapcsolat bizalomra épül. Tünde önnek kell jobban megbízni társában , mert az ön féltékenysége megrontja az önök kapcsolatát. A párja egy darabig tűri, aztán jobbnak látja ha tovább áll. Ezt mind megelőzheti ha féltésén változtat. Munkájában csak akkor lesz változás ha tesz is érte.
    Átok van önön ez ügyben hívjon fel a 994-es kodon, hogy letudjam venni önről.
    üdv Orsolya a 994-es kodról, 0690 633 991(485Ft/perc)

Enikő a 19.07.2014

Kedves Orsolya!

Párkapcsolati kérdéssel fordulok Önhöz. Röviden leírom a történetet. Tavaly volt egy rövid kapcsolatom Rolanddal ennek az volt az oka, hogy az ő volt kapcsolata és a mi kapcsoltunk között nagyon rövid idő telt el ezáltal ő nem tudta kiheverni a múlt fájdalmait ezért sajnos a miénk véget ért 3 hónap alatt. Azóta folyamatosan tartottuk a kapcsolatot interneten, most júliusban találkoztunk, megbeszéltük a dolgokat. Arra jutottunk, hogy ő azt mondta, hogy nem akarja azt, hogy csak megpróbáljuk, hogy működik -e vagy sem hanem csináljuk normálisan de nem akarja elkapkodni mint tavaly. Ön, hogy látja, leszünk újból egy pár? Illetve kitudok hozzá menni külföldre? Mert ő ott dolgozik 1 éve. Megtisztelő válaszát előre is köszönöm. Roland: 1986. március 27. Én: 1991. október 4. Tisztelettel?: Enikő

    Orsolya a 23.07.2014

    Kedves Enikő!

    Roland kos jegyű ön pedig mérleg. Nagy a vonzódás kettőjük között. A kémia is működik ,mivel asztrológia képletükben szemben levő ház szerepel jól kiegészítik egymást, mert a hiányzó részt pótolják egymásból. Tehát minden lehetőség meg van arra , hogy önök egy pár lehessenek.
    De Enikő kedves ebben az évben a születés napja körül , megfog ismerkedni egy olyan férfivel aki nagyon megfogja dobogtatni az ön szívét. Fel lesz adva a lecke ,mert két férfi közül kell majd tudnia választani. Az ön szabad akaratától függ majd , hogy melyiket válassza. A látogatás Rolandhoz külföldre megfog valósulni.
    Sok sikert kívánok önnek és ha van még kérdése szeretettel várom hívását az Asztro vonalon 0690 633 991-es számon , a 994-es kódról Orsolya.

viki a 10.06.2014

Kedves Orsolya!
szeretném tudni lesz-e nagy nyereményem ebben az évben, és kérem írja meg a személyes szerencse számaim!
Köszönöm Viki 77.10.25.

    Orsolya a 23.06.2014

    Kedves Viki!
    Ön 1977, 10. 25. én szüetett.
    Minden lehetösége meg van arra, hogy nagyobb nyereménye legyen, csak tenni kell érte.! Kedves Viki a szerencse számaiért hivjon fel az asztro vonalán , hogy megtudjuk beszélni , hogy mikor a legszerencsésebb kitölteni a lotot és ,hogy milyen számokkal.
    várom hívását szeretettel Orsolya a 994-es kodról.

      Orsolya a 23.06.2014

      Kedves Kinga !
      Ugyan erre a kérdésére 2014 3. 20.-án és másodszorra 2014. 4. 10 .-én megválaszoltam. Ha még van kérdése hívjon fel az asztro vonalán a 994.-es kodról.
      üdv Orsolya.

Kinga a 01.06.2014

Kedves Orsolya!
A párkapcsolatom érdekel Én 1987.10.14-én születtem, párom Zsolt, 1978.03.24-én! Mikor fogunk kibékülni egymással, keresni fog-e a párom még??
Válaszát előre is megköszönve!

Anna a 14.05.2014

Kedves Orsolya!
Szeretném megkérdezni, hogy egészségi állapotom és a munkahelyem hogyan alakul a közeljövőben? Mire figyeljek jobban oda?
Érzelmi életemben vissza fog-e hozzám jönni az, akit várok a közeljövőben? Én mindig jó voltam hozzá, ő viszont sokszor megbántott és nem értem, hogy miben csalódott, mit nem jól csináltam? Min kell változtatnom? Én nem tudom Őt elfelejteni évek múltán sem, annyira mély benyomást tett rám. Nem tudom elfelejteni és úgy érzem karmikus feldatunk van egymással.
Tisztelettel kérem a segítségét. Szeretettel: Anna

    Orsolya a 19.05.2014

    KEDVES ANNA!

    2014. 5. 10,-ÉN MÁR MEGVÁLASZÖLTAM A KÉRDÉSEIT. NÉZZE MEG AZ OLDALAMON.

    ÜDV ORSOLYA 994.ES KODRÓL.

Andrea a 10.05.2014

Kedves Orsolya!
Andrea vagyok (1985 02 25)
Házvásárlásban gondolkodunk az édesanyámmal(Ilona 1956 06 20)
Anyukám nagyon szeretne Szegedre költözni,én viszont egyáltalán nem.Mi okozza ezt a két nagy ellentétet közöttünk?Lehet ,hogy engem nem oda szólít az életfeladatom?
Segítségét előre is köszönöm!
Andrea

    Orsolya a 19.05.2014

    KEDVES ANDREA!
    KÉRDÉSÉT MÁR MEGVÁLASZOLTAM NÉZZE MEG AZ OLDALAMON.
    ÜDV ORSOLYA 994.ES KODRÓL.

Ilona a 08.05.2014

Kedves Orsolya!
Ilona vagyok(1956 06 20)
Volt páromnak több milliós tartozása van felém.Szeretném megtudni,hogy mikor fogom végre megkapni ezt a pénzt,bírósághoz kellene fordulnom?Milyen kilátásaim vannak ezzel kapcsolatban?
Volt párom:Márton 1964 02 24
Válaszát előre is köszönöm!
Ilona

    Orsolya a 10.05.2014

    KEDVES ILONA!

    KÉRDÉSÉRE VÁLASZÓLVA MINÉL ELÖBB FORDULJON BIROSÁGHOZ MERT A EX PÁRJA EGYÁLTALÁN NEM AKARJA MEGADNI ÖNNEK A TARTOZÁSÁT. HA MIELŐBB CSELEKSZIK AKKOR MÉG IDÖBEN LESZ, MERT A FÉRFI TERVÉBE VAN , HOGY KÜLFÖLDRE TÁVOZIK. IGY MEGNEHEZITVE AZ ÖN HELYZETÉT. ELSÖ DOLGA , HOGY FORDULJON ÜGYVÉDHEZ ÉS KÉRJE KI A TANÁCSÁT ÉS CSELEKEDJEN MIG NEM KÉSÖ.!!

    SOK SIKERT KIVÁNOK ÖNNEK .ÜDV ORSOLYA A 994,-ES KODROL.

Dániel a 06.05.2014

Kedves Orsolya tiszteletem Szeretettel köszöntöm Önt!

Szeretnék jövőm / életem s jövendő lehetőségeim felől általánosan érdeklődni

jelenleg egyedülálló vagyok látszik e mostanában szerelem megismerkedés valakivel illetve ilyen téren mit lát az életemben jövőmben vagy mikor várható fordulat ismertség megismerkedés ?

Illetve most lesz a szakmunkás vizsgám június 5-6 án mint végzős kereskedelmi tanuló Élelmiszer és vegyi áru bolti eladó OKJ s szakmai szakmunkás vizsga mit lát ön hogyan fog sikerülni a vizsgám s mikre kell számítanom ezen a két vizsganapon a vizsgámon s milyen lesz a vizsga biztos s milyen tételeket húzók nem tudom mennyire tetszik tudni belenézni?

Június 7 én Romániában lesz egyik unokatestvéremnek az esküvője mennyegzője amire meghívást kaptam amire nem is számítottam mert elég távoli ismertségben kapcsolatban vagyok ezzel a rokonommal nem is gondoltam hogy meg hív esetleg megismerkedem ott valakivel vagy hogy jött ez a meghívás így hirtelen mivel én messze Magyarországon lakom Ő Romániában milyen lehetőségeket tartogat az ottlétem esetleg megismerkedem e valakivel ?

Ha elvégzem az iskolát és sikerül a vizsgám hogyan lesz tovább az életem jövőm elhelyezkedés munkahely téren ha esetleg még meg tetszene nézni s lenne olyan kedves van rá esély hogy Budapesten, Kispesten az Univer Coop üzlet lánc visszavesz dolgozni mert ott voltam ezalatt az idő alatt gyakorlaton míg tanultam van rá esély hogy úgy alakul hogy szükség lesz rám és felvesznek mert a főnökömmel beszéltem azt mondta nem rajta múlik hanem a fő főnökségen az esélye meg van de nem tudom hogy össze fog e jönni a terv miszerint ott maradhatok majd illetve ha nem milyen lehetőségek adódnak az életemben s merre visz az élet utam úgy mond?

Legyen olyan kedves itt az adatlapján általánosan ha idejébe belefér mindenre kiterjedően leírni amit látni tetszik történéseket lehetőségeket.

Sajnos felhívni jelen pillanatban nincs lehetőségem mivel diák vagyok anyagi helyzetem még sajnos szűkös ezért elnézését kérem azért a jóindulatában bízom tud egy kis időt itt rám szakítani! Persze tudom sok a kérdés de ha mégis úgy adódna hogy tudna egy pici időt itt rám szakítani nagyon meg köszönöm önnek és kívánok jó egészséget szép évet Önnek!

Szeretettel várva válaszát: Dániel 1990.December 10.

    Orsolya a 17.05.2014

    1990. 12. 10. .én született Dániel.

    Jelenleg egy olyan peiodusban van , mely nagyon kedvező.
    Amibenben szeretne ,hogy változása legyen minden lehetösége meg van csak cselekednie kell. A megújulás az ez év születés napjáig aktuális.
    2014. sz.napjától 2015. szü. napjáig már erre nem lesz lehetöség mert a meglévö dolgók megerősitéséröl szól majd ez a periódus.
    Tehát még az év második fele nagy változásokat igér. Változás áll a párkapcsolatában egy olyan rendezvényen vagy összejövetelen fognak találkozni ahol hasonló gondolkózású emberek lesznek. Meg lesz a lehetösége arra , hogy egy komoly kapcsolata alakuljon ki.
    Munkájában is áll a változás több lehetöségböl tud majd választani, válasz út elött lesz. Köztük lesz külföld is . Ha ön szeretné a karrierjét épiteni akkor él a lehetöséggel.
    Azért írom feltételes módban kedves Dániel mert kizárolag az ön szabadakarától függ ,hogy tesz-e érte vagy ott lesz a lehetöség és nem használja ki. Tervezze meg a jövöjét ! és vigye véghez elképzelését, ez az éve erröl szól.

    Szeretettel üdv Orsolya a 994.-es kodról.

Ildikó a 24.04.2014

Kedves Orsolya!Szeretettel üdvözlöm.Ildikónak hivnak 1974.02.18-án születtem.A párkapcsolatomról szertném kérdezni,hogy hogyan alakul?Párom István 1964.11.22.Legyenszives még megnézné,hogy van e rajtunk rontás vagy átok?Hálás szivel köszönöm válaszát!További jó munkát kivánok,szép napot!I Ildikó

    Orsolya a 10.05.2014

    KEDVES ILDIKÓ!

    A PÁRKAPCSOLATA ISTVÁNNAL MINDEN LEHETÖSÉG MEG VAN ARRA , HOGY KAPCSOLATUK HOSSZÚTÁVU LEGYEN. FELTÉVE HA ISTVÁN TERMÉSZETÉT, VISELKEDÉSÉT TUDJA KEZELNI. RENDES EMBER ISTVÁN DE NEHÉZ TEMÉSZETÜ. AZ IRÁNYITÓ SZEREP AZ Ö KEZÉBEN VAN. MIVEL SKORPIO JEGYÜ LELKILEG FOGJA ÖNT BEFOLYÁSOLNI. DE HA ÖN MÉG KEZDET KEZDETÉN MEGSZABJA A HATÁROKAT , HOGY MIT VÁR EL TÖLE ( SZERELEM, HÜSÉG, EGYMÁS IRÁNTI TISZTELE) AKKOR MEG LESZ A LEHETÖSÉG ,HOGY EGYÜTT MARADNAK.
    KÉRDÉSÉRE VÁLASZÓLVA VAN ÖNÖKÖN RONTÁS , KÉREM ,HOGY HÍVJON FEL A 994.-ES KODRÓL HOGY LETUDJAM VENNI.
    ÜDV ORSOLYA.

Andrea a 23.04.2014

Kedves Orsolya!
Andrea vagyok(85 02 25)
Házvásárlásban gondolkodunk az anyukámmal(Ilona 1956 06 20)
Az anyukám nagyon szeretne Szegedre költözni,én viszont egyáltalán nem.Mi okozza ezt a két nagy ellentétet köztünk ebben az ügyben?
Válaszát előre is köszönöm!
Andrea

    Orsolya a 10.05.2014

    KEDVES ANDREA !

    KÉRDÉSÉRE VÁLASZÓLVA , HOGY MÉRT NEM TUDNAK MEGEGYEZNI ÉDESANYÁVAL A LAKÁS VÁSÁRLÁS ÜGYÉBEN. EZ AZÉRT VAN MERT MIND A KETTEN MAKACS ÉS CSÖKÖNYÖS TERMÉSZETÜEK. JOBBAN JÁRNAK HA MEGBESZÉLIK . HOGY KINEK MI LENNE A LEGJOBB ÉS TISZTELETBEN TARTJÁK EGYMÁS ELKÉPZELÉSÉT ÉS TOLERANCIÁT ALKALMAZNAK EGYMÁS FELÉ.
    SOK SIKERT KIVÁOK! ÜDV ORSOLYA A 994.ES KODRÓL.

Ilona a 23.04.2014

Kedves Orsolya!
Ilona vagyok(1956 06 20)
Volt páromnak több milliós tartozása van felém.Szeretném megkérdezni,hogy mikor fogom végre megkapni ezt a pénzt?.Bírósághoz kellene fordulnom?Mit tegyek ezzel kapcsolatban?
volt párom:Márton(1964 02 24)
Segítségét előre is köszönöm!
Ilona

Dániel a 22.04.2014

Szia Kedves Orsolya!
Kérnélek általánosan nézz rá a jövőnre s jövőm beli lehetőségeimre
Jelenleg egyedülálló vagyok mostanában vagy mikor várható szerelem megismerkedés leányzóval ilyen téren milyen történések mutatkoznak életemben?
Most lesz a szakmunkás vizsgám június 5-6 án mint végzős kereskedelmi tanuló Élelmiszer és vegyi áru bolti eladó OKJ s szakmai szakmunkás vizsga mit lát ön hogyan fog sikerülni a vizsgám s mikre kell számítanom?

Június 7 én Romániában lesz egyik unokatestvéremnek az esküvője mennyegzője amire meghívást kaptam amire nem is számítottam esetleg megismerkedem ott valakivel vagy hogy jött ez a meghívás milyen lehetőségeket tartogat at ottlétem?
Légyszíves nézd meg itt az adatlapján általánosan ha idődbe belefér mindenre kiterjedően leírni amit látsz.
Illetve akivel ismerkednék most milyenek a kilátások és érdemes e folytani belemenni ismért ezzel a személlyel mert félek hogy nem egyenes és hogy csalódás lenne a vége mivel tartok tőle másik személlyel is ismerkedik: Lívia 1989.01.06
Bocsánatod kérem sajnos anyagi helyzetemből kifolyólag nem tudlak felhívni nagyon szépen kérlek próbálj itt ha módódban áll jóinduéatból részletesebben mindenre időt szakítani válaszolni.
Köszönöm és kívánok kellemes szép hetet!!

Üdvözlettel és köszönettel: Dániel 1990.12.10

Anna a 17.04.2014

Kedves Orsolya! Nagyon szépen köszönöm az eddigi segítségét. Még azt szeretném megkérdezni Öntől, hogy a férfi, akit szeretek, várható-e, hogy a közeljövőben visszatalál hozzám? Neki milyen érzései vannak felém és tervez-e velem egy hosszabb jövőt? Nagyon szépen köszönöm! Áldás Önre!

    Orsolya a 05.05.2014

    KEDVES ANNA!

    AZ A FÉRFI AKIT ÖN SZERET KAPCSOLATBAN VAN ÉS EGYELÖRE NEM ÖNNEL TERVEZI A JÖVÖT. KÉRDÉSÉRE VÁLASZÓLVA , HOGY VISSZATÉR-E ÖNHÖZ MOST MÉG NEM. AZ , HOGY GONDOL-E ÖNRE IGEN DE CSALDOTT ÖNBEN EZT ANNA BIZTOSAN TUDJA AZT ,HOGY MIÉRT. NJNCS KIZÁRVA ,HOGY A KÖZELJÖVÖBEN FOGNAK TALÁLKOZNI ÉS MEG LESZ A LEHETÖS ÉG AZ ÚJRA KEZDÉSRE. MIND ATTOL FOG FÜGNI , HOGY TALÁLKOZÁSUKKOR MEGTUDJÁK -E TEREMTENI A HARMONIÁT.!

    SZERETETTEL ÜDV ORSOLYA.

erika a 12.04.2014

Kedves Orsolya
Erika vagyok 1975.11.23.
Szeretném ha segitene ,mert egy magas barna férfi megkérte a kezem és szeretném tudni ,hogy hozzá mennyek feleségül ,mert már nyáron úgy jön ,hogy elvesz ,mit tegyek ,még is milyen lesz az éltem mellette ,ha hozzá megyek ,a másik férfi nem jelentkezett .
Előre is köszönöm szépen

    Orsolya a 14.04.2014

    Kedves Eruka !

    Önnek már válaszóltam a kérdésére 2014. 3. 18.-án . kérem nézze meg a válaszomat. Most azzal a kérdésével , hogy hozzá menjen .e vagy sem , kizárólag a döntés az ön szabadakaratától függ. Lehetösége lesz két férfi közül választania. Ismerje ki öket , hisz pudig probája az evés!! és őn majd eldönti , hogy melyiket választja. Ha felhív az asztro vonalán megtudjuk beszélni.

    Várom hívását a 994.es kodon.

    szeretettel üdv Orsolya.

Andrea a 11.04.2014

Kedves Orsolya!
Andrea vagyok 1985 02 25
Szeretném megtudni,hogy indigó gyerek vagyok-e(kiskorom óta vonzódom a kristályokhoz,gyógyító kövekhez, gyógynövényekhez)és van-e valamilyen külön-
leges képességem amit fejlesztenem kellene?
Válaszát előre is köszönöm!
Andrea

    Orsolya a 14.04.2014

    Kedves Andrea !
    Kérdését már megválaszoltam kérem nézze meg az oldalamon.
    Üdv Orsolya.

Edina a 01.04.2014

Kedves Orsolya! Anyagi lehetôségeim nem engedik, h felhívjam Önt, de szeretnèm tudni mi vár Rám ebben az évben. Lehetséges? Elôre is köszönöm! 1978.10.09. a születési dátumom. Miért van az, h teljesen véletlenül minden nap ránèzek az órára 10 óra 9 perckor!? Várom válaszát: Edina

    Orsolya a 08.04.2014

    Kedves Edina!
    Születési éve 1978. 10. 9. Mérleg jegyü.

    Jelenleg még a 7-es periódusban van és az ez év születés napjától lép be a 8- as rezgésbe.
    Ebben az évben rátalál önrea a szerelem amire már oly régen vágyott .Olyan tár

      Orsolya a 08.04.2014

      fog belépni az életében akivel meglesz a lehetőség, hogy egy életre szóljon. Az anyagiakban is pozítiv változás várható. Az ,hogy mért nézi az órát mindig 10.óra 9.prckor. biztos ,hogy ebben az időben egy sors fordulat várható. De ha rátekint a születési dátumára 10-dik hó 9-én született ez sem véletlen!!!!!
      üdv Orsolya.

Anna a 31.03.2014

Kedves Orsolya! 1961.09.27-én 15 ó. környékén születtem. Mit érez, mi várható az életemben a közeljövőben egészség, munka, érzelmi értelemben? Mik azok a kis képecskék, amiket látok? Fel fognak-e erősödni, fejlődni ezek a képességek? Jó-e vagy rossz? Én jó irányban szeretnék tanulni. Mi lehet a küldetésem, mit üzennek az Égiek? Az a ffi, akit szeretek, mit érez irántam, fog-e keresni, mi vele a feladatom (56.07.07.)? Segítségét nagyon szépen köszönöm! Áldás Önre!

    Orsolya a 10.04.2014

    Kedvs Anna!

    Ön 01961. 9. 27. -én született nagyon jó ezoterikus hajlammal rendelkezik, hogy ezt az útat válassza -e vagy sem az az ön szabadakaratától függ. Nagyon jó asztrológus ,számmisztikus, gyógyító, stb ami ezen belül lehetséges mndre van afinitása.
    Ebben az évben a születés napjától a magán élete lesz elötérben és az otthona. Párjával meg lesz a lehetösége , hogy megerősödjön a kapcsolatuk csak tenni kell érte. Egészségére is oda kellene figyelnie hajlama van az alhasi problémákra. Ha többet szretne tudni kérem hívjon fel az asztro vonalán.
    Lenne még sok mindent önnel közölni csak az itt nem publikus.
    Várom hívását szeretettel üdv Orsolya.

      Anna a 11.04.2014

      Kedves Orsolya! Nagyon szépen köszönöm a segítségét. Sajnos anyagiak hiányában egyenlőre felhívni nem tudom, de skypen esetleg a barátnőmtől tudnánk beszélni, ha Önnek is jó egy kicsit későbbi időpontban. Szeretném az útmutatását kérni mindenképpen. Hálás köszönettel és áldással: Anna

Kinga a 30.03.2014

Kedves Orsolya!
Köszönöm a válaszát!
Megint a párkapcsolatom érdekelne Én 1987.10.14-én születtem, párom Zsolt, 1978.03.24-én! Mikor fogunk kibékülni egymással, keresni fog-e a párom még??

Válaszát előre is megköszönve!

    Orsolya a 10.04.2014

    Kedves Kinga !

    Párjával Zsolttal minden lehetöség meg van ,hogy harmonikus kapcsolatban éljenek. Asztrológiai szempontból mivel szemben lévó ház képlettel rendelkeznek , igy kiegészitik egymást és a hiányzó részt pótolják egymásból. Persze az összecsíszolódás a kezdetben nehezen megy. De ha ezt sikeressen megoldják , egy harmonikus kapcsolatban élhetnek. Biztos , hogy még kibékülnek és , hogy mennyi ideig maradnak együtt? kizárolag kettüjük szabadakaratától függ.

    üdv Orsolya a 994-es kodról

Andrea a 28.03.2014

Kedves Orsolya!
Andrea vagyok 85 02 25
Szeretném megtudni.hogy indigó gyerek vagyok-e( kiskorom óta vonzódom a kristályokhoz.gyógyító kövekhez.gyógynövényekhez)és van-e valamilyen különleges képességem,amit fejlesztenem kellene?Mi a személyes sorsfeladatom?Segítségét előre is köszönöm!
Andrea

    Orsolya a 10.04.2014

    Kedves Andrea!

    1985 .2. 25.-én született. Kérdésére válaszólva ön indigó gyermek. Ami nagy remények beteljesülésére ad lehetöséget. De hiába van ott a lehetöség ha őn nem veszi észre és nem használja ki. Nyítotnak kell lennie, és befogadónak. Egy szóval tenni kell érte! Mivel hal jegyü a juppiter bolygó és a neptunusz bolygó hatása nyilvánul meg önön. Nagyon jó beleérzö és kiváló intuicióval rendelkezik, csak használja ki. Több élet feladattal érkezett köztük fő feladata más emberek megsegitése.

    szeretettel üdv Orsolya a 994 -es kodról.

Andrea a 25.03.2014

Kedves Orsolya!
Andrea vagyok(1985 2 25)
Először is szeretném megköszönni eddigi segítségét ,de sajnos nem tudom önt hívni anyagi okok miatt.A mai napon kaptam egy olyan levelet amiben azt írták,hogy nyertem 2 milliót,de csak akkor kapom meg a pénzt ,ha rendelek tőlük valamit.Szeretném megkérni,hogy nézzen rá a lapokra hogy ez valóban igaz-e vagy csalás?Válaszát előre is köszönöm!Minden jót!

Andrea

    Orsolya a 27.03.2014

    KEDVES ANDREA !

    ÉN ÖRÜLNÉK A LEGJOBBAN HA ÖRÖM HÍRT TUDNÉK MONDANI . ÖN IS JÓL ÉRZÉKELI, HOGY A 2- MILLIÓ NYEREMÉNY NEM IGAZ, EZ EGY ÜZLETI FOGÁS !! HA RENDEL A PORTÉKÁIKBÓL MAJD MEGINT EMELIK A NYEREMÉNYT, HOGY ŐSZTÖNŐZZÉK ARRA, HOGY MÉG TÖBBET VÁSÁÁROLJON. TERMÉKEIKBŐL. TERMÉSZETESSEN ÖNÖN MÚLIK , HOGY BELEMEGY E VAGY SEM . HA RENDEL LESZ VALAMILYE TALÁN AMIRE SZÜKSÉGE VAN. HA NEM RENDEL MEGMARAD A PÉNZE EZ LESZ EBBEN A SZERECSÉJE, MERT A NYEREMÉNY BECSAPÁS!!!!!

Erzsébet a 24.03.2014

Kedves Orsolya!
Erzsébet vagyok, 1954. 08. 23-án születtem. Szeretném tudni mit hoz nekem a 2014-es év anyagi és párkapcsolati téren.
Köszönöm
Erzsébet

    Orsolya a 26.03.2014

    KEDVES ERZSÉBET!

    ÖN 1984. 8. 23. -ÁN SZÜLETETT OROSZLÁN JEGYÜ.

    A 2014- es éve a 2-es periódusban van , mely azt jelzi, hogy ez év születés napján lép be. ugyanis ez nem januártól aktuális hanem szüli naptól születés napjáig.
    2013. sz .napjától ez év sz .napjáig az 1.es rezgésben van.

    Ami a MAGVETÉST jelképezi ez azt jelzi, hogy új magokat vet el. Más szóval a megújúlás. Új barátság , új szerellem ha van párkapcsolata a meglévöt is megújithatja, új munka hely, egészségében pozitiv változás.
    Ez év születés napján viszont belép a 2-es periódusba az ARATÁS időszakában. De ha az elözöekben nem újúlt meg nem vetett akkor most nincs mit aratni és kimarad egy éve.úgy, hogy nem változott semmi.
    2015. sz.nap-tól viszont lesz lehetösége ugy az anyagiakban mint a magán életben és munkában a pozitiv megújulásra. Csak TENNI KELL ÉRTE.
    Ha még kérdése van kedves Erzsébet kérem hivjon fel az asztro vonalán.

    Üdv Orsolya.

kati a 24.03.2014

kedves orsolya legyen szives megirni mikor lesz változás anyagi téren nagyon köszönöm58 11 22

    Orsolya a 27.03.2014

    KEDVES KATI!

    AZ ÖN SZÜLETÉSI DÁTUMA 1958.11. 22.-ÉN SZÜLETETT.

    HA MÉG EZ IDÁIG NEM FOGLALKOZOTT EZOTÉRIÁVAL A KÉSÖBBIEK SORÁN BIZTOS ,HOGY FOG. ESETLEG OLYAN MUNKÁJA VAN AHOL SOK EMBER VESZI KÖRÜL. SORS FELADATA MÁS EMBEREK MEGSEGITÉSE.
    VÁLASZOLVA A KÉRDÉSÉRE EZ ÉV SZÜLETÉS NAPJÁIG A 3. -AS REZGÉSBEN VAN MELY AZT JELZI, HOGY HA NYITOTT LESZ MINDEN KÉPPEN ITT AZ IDEJE , HOGY SORSÁT POZITIV IRÁNYBA VÁLTOZTASSA. OLYAN KÖZÖSÉGBE VAGYBARÁTITÁRSASÁGBAN,ÖSSZEJÖVETELEKRE LESZ LEHETŐSÉGE RÉSZTVENNI AHOL HASÓNLÓ GONDOLKÓZÁSÚ EMBEREK LESZNEK. ÚJ BARÁTSÁGOKAT IS KÖTHET. A PÁRKAPCSOLATÁBAN IS MEGÚJÚLÁS VÁRHATÓ. CSAK LEGYEN NYITOTT.
    2014. SZ.NAPTÓL 2015. SZ.N -IG. VISZONT A SRAGNÁLÁSI IDŐSZAK KÖVETKEZIK MELY AZT JELZI , HOGY SEMMI ÚJ DOLOGRA NINCS LEHETÖSÉG. NEM A MEGÚJULÁSRÓL SZÓL HANEM A MEGLÉVÖ DOLGOK MEGERÖSÍTÉSÉRÖL HA 2014. SZ.NAPIG ÖN NEM ÚJULT MEG (ÚJ BARÁTSÁG, ÚJ SZERELM . ÚJ MUNKA) AKKOR NEM LESZ MIT MEGERÖSITENI. MÉG SOK IDÖ VAN A SZÜLI. NAPJÁIG. LEGYEN NYITÓTT ÉS TEGYEN ÉRTE .A SIKER NEM MARAD EL.
    HA MÉG VAN KÉRDÉSE KÉREM HÍVJON AZ ASZTRO VONALÁN.
    ÜDV ORSOLYA..

zoltán a 24.03.2014

Zoltàn vagyok kedves hölgyem 1991 09 20 an születem minden tèren elakadtam kilàtàstalan vagyok ès szeretnèm.a segitsègèt kèrni köszönöm szépen

    Orsolya a 27.03.2014

    KEDVES ZOLTÁN!

    ÖN 1991.9.20.-ÁN SZÜLETETT SZÁMMISZTIKAILAG EGY OLYAN IDŐSZAK AMELY ELÉGÉ MEGHATÁROZZA A JÖVÖÉT.
    A JELENLEG A 8 -AS PERIÓDUSBAN VAN AMITART EZ ÉV SZÜLETÉS NAPJÁIG.EBBEN AZ IDŐ SZAKBAN MEGÚJULÁS VÁRHATÓ AZ ANYAGIAKBAN ÉS A MAGÁN ÉLETÉBEN IS . HA VÁLTOZTATNI SZERETNE , CSAK RAJTA.! LESZ SEGITSÉGE IS EBBEN. ÖN FOG BESZÉLNI EGY FÉRFIVEL AKI SEGIT ÖNNEK AZ ÚJ MUNKÁJÁBAN. CSAK TENNIE KELL ÉRTE. KÉT LEHETÖSÉG KÖZÜL IS FOG TUDNI VÁLASZTANI ITT MAGYAR ORSZÁGON ÉS KÜLFÖLDÖN TŐBB PERSPEKTÍVA VAN BENNE.. HA BELEMER VÁGNI A KÜLFÖLDBE AKKOR JÓL ALAKUL MAJD ANYAGI HELYZETE. OTT SINCS KOLBÁSZBÓL A KERITÉS DE TŐBB PERSPEKTIVA VAN BENNE. AZ ÚJ MUNKÁVAL KAPCSOLATOSAN ÚJ SZERELEM IS VÁRHATÓ. EZ ÉV SZÜLETÉS NAPJÁTÓL VISZONT A SZELEKTÁLÓ IDÖSZAK KÖVETKEZIK , AMI TART 2015. SZÜLETÉS NAPJÁIG .. MEGFELELÖ IDÖ ARRA , HOGY MINDEN OLYAN DOLOGTÓL AMELY NÉM VISZI ÖNT ELÖRE ATTÓL MEGVÁLJON VAGYIS KISZELEKTÁLJA.
    NAGYON SOK SIKERT KIVÁNOK. HA VAN MÉG FELMERÜLÖ KÉRDÉSE HÍVJON FEL AZ ASZTRO VONALÁN.

    ÜDV ORSOLYA.

Ilona a 24.03.2014

Kedves Orsolya!
Ilona vagyok.(1956 06 20)
Kinéztünk egy lakást Szegeden a Zákány utcában.
Szeretném megtudni,hogy nincs-e probléma a lakással és sikerül-e megvennünk?
Válaszát előre is köszönöm!

Ilona

    Orsolya a 25.03.2014

    KEDVES ILONA!

    KÉRDÉSÉRE VÁLASZÓLVA A KINÉZETT ZÁKÁNY UTCAI LAKÁS DOKUMENTÁCIÓJÁT. VAGYIS HIVATALÓS PAPIRJAIT AZ ÖNÖK ÜGYVÉDJE ÁLTAL JÓL NÉZZÉK ÁT ! UGYANIS VALAMI PROBLÉMA LESZ VELE. A TULAJDON JOGOT ÉS AZT , HOGY HÁNNY TULAJDONOSA VAN ? STB . ÜGYVÉD NÉLKÜL NE VÁGJANAK BELE. MUTATNAK NEKEM EGY OLYAN FÉRFIT EZ ÜGYBEN AKI SOK BORSOT FOG AZ ÖNÖK ÓRRA ALÁ TÖRNI. JÓL LESZ KÖRÜLTEKINTÖNEK LENNI ! A HÁZZAL KAPCSOLATOS KÖZMÜVEKET IS ELLENÖRIZTESÉK LE. HA SPICCEN LESZNEK ELKERÜLIK AZ EZZEL KAPCSOLATOS PROBLÉMÁKAT. A KONFLIKTUSOKAT MÉG JÓ IDÖBEN MEGOLDJÁK ÉS IGY ÖRÖMMEL FOGNAK KÖLTÖZNI. ENNEK A LEHETÖSÉGE ÁLL. CSAK LEGYENEK ELÖVIGYÁZATTAL.

    SOK SIKERT KIVÁNOK ÖNÖKNEK. HA VAN MÉG FELMERÜLÖ PROBLÉMÁJUK, KÉREM HÍVJANAK BIZALOMMAL.

    TISZTELETTEL ORSOLYA.

Kinga a 20.03.2014

Kedves Orsolya!
Párkapcsolatom felől szeretnék érdeklődni, Én 1987.10.14-én születtem, párom Zsolt, 1978.03.24-én! Milyen jövő vár ránk??
Munkahelyemen minden rendben van-e velem!!!

Válaszát előre is megköszönve!

    Orsolya a 25.03.2014

    KEDVES KINGA!

    SZÜLETÉS NAPJA : 1987. 10. 14.
    ZSOLT SZÜLETÉS NAPJA: 1978. 3. 24.

    ÖN MÉRLEG JEGYÜ ZSOLT PEDIG KOS JEGYÜ.
    MÁR ALAPJÁRATON IS NAGY A VONZÁS. UGYAN IS SZEMBEN LÉVŐ HÁZ ÉS EGY TENGELLYEN HELYEZKEDNEK EL. AMI AZT JELENTI , HOGY FORDITOTT POLARITÁSÚAK NEHEZEN CSISZOLÓDNAK ÖSSZE AMI MEGVAN A MÉRLEGBEN AZ NICS MEG A KOSBAN, ÉS AMI MEG VAN A KOSBAN AZ NINCS MEG A MÉRLEGBEN EZÉRT NEHÉZ AZ ELEJÉN A KAPCSOLATÚKBAN . DE AMIKOR ÖSSZECSÍSZOLÓDTAK A HIÁNYZÓ RÉSZT PÓTÓLJÁK EGYMÁSBÓL
    ÉS EGY ÉLETRE KIEGÉSZITIK EGYMÁST
    ASZTROLÓGIA SZEMPONTBÓL EZ ÁLL.
    UGYAN AKKOR KEDVES KINGA HA EL JUTOTTAK IDÁIG AKKOR ÁLL ÖNÖKNEK
    AZ ÖSSZEKÖLTÖZÉS ÉS GYERMEK ÁLDÁS.
    A MUNKÁJÁVAL KACSOLATOSAN VÁLTOZÁS VAN ELFOG JÖNNI INNEN AHOL MOST VAN.
    HA TÖBBET SZERETNE TUDNI KÉREM HÍVJON FEL ASZTRO VONALÁN,

    SOK SZERETETTEL ÜDVÖZLÖM ORSOLYA.

Orsolya a 18.03.2014

Kedves Andrea !

Ön 1985. 2. 25.-én született 11′ 45″‘.
HAL jegyü és IKREK aszcendensű.

Szines egyéniség kreativ , müvészihajlammal van megáldva. kiváló társasági lény homoráért sokan kedvelik. Barátait viszont nem vállogatja meg és vigyáznia kell , hogy jó indulatát NE HASZNÁLJÁK KI.

Kérdésére válaszólván , hogy mikor fog megszületni első gyermeke?

Kedves Andrea! jó hírem van rövidessen ,három kis lélek kiválasztotta önt anyukának és leszeretnének születni. Ha még nem terhes akkor minden féle képpen orvoshoz kell fordulnia egy kisebb beavatkozás várható. Ne ijedjen meg ez lehet méh átfuvás, de lehet vitaminkura. De ha már túl van rajta nincs más teendő csak várni a kis gyermekeket. Mivel ketten jőttek le egyszerre 10 százalék , hogy nagyon rövid idö után egymás után születnek és 90 . százalék ,hogy ikrek lesznek egy fiúcska egy kislány. Két éven belül aktúális.
Nagyon sok sikert és jó egészséget kivánok.

Sok szeretettel Orsolya.

Ha még van kérdése kérem hívjon fel az asztro vonalán.

Orsolya a 18.03.2014

Kedves Judit !

Ön 1980. 12. 14. -én született NYIILAS jegyü.

2014.- születés napjától egy olyan időszaka lesz
ami a szerencsét hozza be. Ugyan is ez nem januártól januárig aktuális, hanem születés naptól születés napig. Várható pozitv változás a magán életében meg lesz rá a lehetősége, hogy a régi kapcsolatát vagy pedig az új kapcsolatát válassza vagy erősiti meg. Ez az ön szabadakaratától függ. Munkájában is lehetőség nyíllik a megújulásra. választási lahatősége is lesz itt magyarországon vagy külföldön. Jőn egy olyan férfi aki kereskedelemben vagy szolgáltatásban dolgozik és ö álltala áll a lehetőség a külföldi munkára. Az egészségére is oda kéne figyelnie túl sok az idegi munka betegségeit főként pszíhésen váltja ki. Ha tőbbet szeretne túdni kérem hívjon fel . Csak azért nem írtam többet mert vannak olyan dolgok amelyek nem publikusak.

Köszönöm , hogy megtisztelt.
üdv Orsolya.

erika a 02.03.2014

Kedves Orsolya
Van egy férfi aki nyáron találkozni akar velem szeretném megtudni ,hogy komolyak a szándékai ,vagy nem ,és szeretném tudni mikkor fog az anyagi helyzetem jóra fordulni ,és van e rajtam valami negativ blokk .
Erika 75.11.23

    Orsolya a 18.03.2014

    Kedves Erika!

    Ön 1975. 11. 25. -én született nyilas jegyü.

    A 2014.-es születésnapjától egy olyan periodusban lesz ami tart 2015. születés napjáig. Mely az otthonában való változásáról szól. Ebben az időszakban olyan pénz is várható amiért nem dolgozott meg, ez lehet ajándék , nyeremény, és örökség is, A munkájával kapcsolatossan is pozitiv változás áll , ha szeretne változtatni itt az ideje csak tenni kell érte. Magán élete is új fordulathoz érkezett azt , hogy milyen irányban fog zajlani az önön is múlik. Lehetösége lesz a nyár folyamán a szerelemben lévő megújullásra. De választási lehetősége lesz két férfi közül kell majd választania. Ha megérkeznek a férfiak kérem hívjon fel az asztro vonalán ! Negativ blokk az sajnos van önön ha felhív csinálok egy csakra tisztítást egyuttal blokk oldást.

    Köszönöm , hogy megtisztelt bizalmával .

    Tisztelettel Orsolya.

Judit a 01.03.2014

Jó estèt mindent tudni szeretnèk?Anyagi szerelmi es munka terèn.Köszönöm.Judit 80-12-14

Andrea a 01.03.2014

Kedves Orsolya!
Andrea vagyok(85 02 25 11ó 45p Bp)
Szeretném megtudni,hogy a születési dátumom alapján mikor fog megszületni az első gyermekem és milyen nemű lesz?
Segítségét előre is köszönöm!
Andrea

Hagyj hozzászólást

*